-Hope! Gyere már, menjünk! Jamie tuti már rég vár minket.
-Így jár, aki negyed órával előbb megy mindenhova. Főképp lányok elé.
-Igaz.- nevetünk fel egyszerre. Karon fogom barátnőmet, a ház előtt Jamie már a lépcsőn űlve várakozott ránk.
-Jamie, bocsi hogy késtünk!- öleltem magamhoz. Hope és Jamie kiskorom óta a legjobb barátaim, az egyetlenek. De a mi barátságunk örök és igazi.
-Oké, lányok. Indulás! Mert a film nem vár meg minket.- terelt minket a mozi felé. Boldogan, mosolyogva mentünk az úton. Mint három kisgyerek. Akik régen voltunk.
A mozi előtt hosszú sor várt ránk.
-Ez a ti hibátok!- mormogott Jamie az orra alatt.
-J...- ütöttük játékosan oldalba. Gyerekesen nyelvet nyújtott.
-Igen? Nyújtogatjuk a nyelvünket?- ugortam a hátára kacagva.
A sor lassacskán eltűnt és sorra jutottunk. A jegyek után megvettük a szokásos Colánkat és a közös extra nagy méretű popcornunkat. A mozi belső termébe elfoglaltuk a helyünket és kezdődhetett A beavatott című film.
A filmet mind imádtuk, hisz az ízlésünk egyezik ezen a téren. Kifelé megtárgyaltuk a filmet, mint minden alkalommal. Hopeval eldöntöttük, hogy Theo, a főszereplő férfi igen csak helyes. Persze Jamie ezt cáfolta bugyutábbnál, bugyutább tényekkel, amin mi ketten jókat nevettünk.
-Szerintem nem sármos!
-Jó, akkor mi a véleményed Trissről?
-Khm, hát ő lány..., igazán csinos és nőies.- ezen összenevettünk.
-Jó, na! Hát ő nőbe szebb, mint Theo férfiba!
-Szerintem ezt most hanyagoljuk.-tanácsoltam.
-Bony, kisérjünk haza?
-Nem! Menjetek csak, nem kell miattam kerűlnötök.
-Oké! Szia, Bon!- ölelt meg Hope.- Holnap beszélünk.
-Vigyázz hazafelé!
-Igenis, főnökúr!- integettem nekik.
8-9 óra felé járhatott. A novemberi szél kezdett feltámadni az üres, kihalt, sötét utcában. Lépteim nagyobbak lettek és gyorsabbak. Az utcai világítás pislákolni kezdett. A gyomrom görcsbe rándult, a tenyerem izzadt lett. Az idáig soha nem ismert félelem uralkodott el rajtam. Egy sötét alak került mögém pillanatok alatt. Egy kábító szagú folyadékkal telt rongyot nyomott arcomhoz. Az életem pörgött le előttem. Pillanatokként zajlottak le a fejmbe a dolgok, az életem. De egyet tudtam. Akárhogy is. De nem uralkodhat el rajtam a félelem. Az elmémet elnyelte a sötétség. A sötétség Ő maga. A sötét alak ezen az éjszakán.
Ez lenne a "szürkület". A sötétség előtt. Remélem felkeltett bennetek egy kis kíváncsiságot. Rövidke, de a lényegre térnék minél előbb.
Millió puszi; Hailey Sz. Malone
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése